Vízszerelés csak profi szakemberrel!

Szponzorált tartalom

vízszerelő szigetszentmiklós

vízszerelő szigetszentmiklós

Szeretem meglepni a páromat kis üzenetekkel. Régen a tükörre is írtam, de a takarítás mindig rám maradt, így végül maradtam a kis cetliknél, ami azért is bizonyult jó ötletnek, mert összegyűjtöm és időnként újra és újra előveszek egy-egy régebbi gondolatot. Trükkös, ugye? Egyszer feltűnt páromnak, hogy ismerős az üzenet, de nem mondtam még el neki, hogy milyen kis cseles vagyok. Kicsit más téma, de ha napi gondolatról van szó és ma csak egyetlen egy üzenetet szeretnél eltenni magadnak, akkor én a hetem alapján azt mondanám, hogy azt írd fel egy papírra, vagy legalábbis vésd jól az eszedbe, hogy a profi szakember mindennél többet ér. Miért mondom ezt?

Ma történt meg velem, hogy kiérkezett hozzám egy szerelő, aki a fürdőszobában található vízvezetékkel küzdött hosszas ideig, majd a végén a telefonban ígért összeg helyett teljesen másik összegről állított ki számlát, és még a problémát sem oldotta meg. Ráadásul nagyon lekezelő stílusban beszélt velem, amivel nem is tudtam hirtelen, hogy mit kezdjek. Teljesen zavarba jöttem az egész szituációtól.

Felhívtam az első számot, amit megláttam, nem is néztem alaposan utána, így azt gondolom, hogy nagyot hibáztam. Nem szokásom leírni egy ilyen eset után általánosan az adott szakmabelieket, a bizalmam még megvolt, és mivel úgy gondolom, hogy én hibáztam azzal, hogy nem jártam alaposabban utána a szerelőnek, így nyakamba vettem az internetet, és elkezdtem keresgélni olyan kifejezésekkel, mint a profi vízszerelő szigetszentmiklós, hogy helyben találjak mást, aki igazán szakértő. Azt csak reméltem, hogy mielőbb kiérkezik majd valaki, de azzal nem is mertem számolna, hogy még ugyanazon meg is oldja valaki a gondomat.

Találtam is néhány lehetőséget, végül pedig azokra tettem a voksomat, akiknek már a weboldaluk is igazán meggyőző volt. Úgy vélem, nagyon fontos az, hogy hogyan prezentálja magát egy szolgáltató, egy igényes weboldal pontosan azt tükrözi számomra, hogy a szolgáltatásuk fontos számukra, hiszen nem spóroltak azon, hogy a weboldaluk hogyan nézzen ki. Így amikor megláttam a vizgazfutesszerelo24 weboldalt, nagyon megörültem annak, hogy egy ilyen rendezett weboldalon találtam magamat.

Ezen kívül azonnal szemet szúrt, hogy 0-24-es ügyeleti szolgálatuk van, ami azt jelenti, hogy ténylegesen egész nap lehet őket keresni, ráadásul olyan vízszerelő, fűtésszerelő, gázszerelő szolgáltatóról van szó, akik már több mint harminc éve vannak jelen ezen a területen. Plusz még az is kecsegtető volt számomra, hogy akár egy órán belül is ki tudnak szállni. Persze egy sürgős kiszállásnak van plusz díja, de ha tényleg nagyon sürgős a helyzet, akkor minden pénzt megér, hogy minél előbb megszabaduljunk a kellemetlenségtől. Minden felmerülő költségről alapos tájékoztatást nyújtottak, nem kellett aggódnom semmilyen váratlan kiadásról, amiről ne tudtam volna előre. Ezt nagyon fontosnak tartottam, örülök neki, hogy előre tudtak tájékoztatni mindenről.

Gyorsan meg is oldódott a problémám. Egyszerűen csak felhívtam őket a weboldalon lévő telefonszámot tárcsázva, majd pedig egy szakértő ügyfélszolgálatossal beszéltem, aki pontosan azokat a kérdéseket tette fel, amik alapján meg tudta nagyon gyorsan határozni, hogy milyen problémáról lehet szó, és milyen szerelőre van szükségem.

Az is kiderült a számára, hogy nagyon sürgős lenne számomra a probléma orvosolása, így mondta, hogy akár egy órán belül is ki tud érkezni a vízszerelő szigetszentmiklós kis utcájában található házamhoz, amire magától értetődően azonnal le is csaptam. Így történt, hogy még azon a napon meg is érkezett az ígért vízszerelő, amikor telefonáltam az ügyben. Más esetben meg napokat vár az ember a szerelőre, úgyhogy ezt nagyon díjaztam. Most rám is fért egy ilyen gyors problémamegoldás, gondolhatjátok, hogy a felárat se bántam meg, végre minden rendeltetésszerűen működik nálam, ennél nagyobb öröm most nem is érhetett volna engem.

A problémát egyébként egy számomra nagyon meglepő rövid munkálatot követően szakszerűen és precízen el is látta, valamint a távozás előtt még jó tanácsokkal is ellátott engem a szerelő, így a jövőre nézve sokkal elővigyázatosabb tudok lenni. Azt gondolná az ember, hogyha 15-20 perc alatt végeznek egy munkával, akkor az nem lehet egy precíz munka, pedig pont, hogy az ellenkezője történt. Hihetetlen gyorsasággal és kitűnő munkával zárta ez a szerelő a napot, nem is kétséges számomra, hogy legközelebb kiket fogok hívni, hogyha bármilyen probléma felmerül, és egyértelműen ajánlani is őket fogom, ha valaki tőlem fog szerelő után érdeklődni.