Az egyetemről kikerülve nagyon lelkesen vágtam neki a mindennapoknak. Az a cég, akiknél gyakornok voltam, tárt karokkal fogadott friss diplomásként is. Nagyon sokáig jól működött a dolog, mivel egy igazán jó cégnél voltam. Szerettem ott lenni, mert a kollégákkal is jól kijöttem, közel volt a munkahely a lakásomhoz és jó érzés volt mindennap bemenni dolgozni.
Aztán úgy egy éve sajnos beütött a baj. Több okból kifolyólag a cég sajnos csődbe ment. Nagyon elkeseredtem, mert tényleg szerettem ott dolgozni. De hát sajnos, ilyen az élet! A változás elkerülhetetlen. De azért mindannyian nagyon szomorúak voltunk, amikor kiderült, hogy megszűnik a cég. Nagyon jó volt együtt dolgozni a kollégákkal, ezért néhányan összebeszéltünk, hogy talán alapíthatnánk egy közös céget. Az egyik kollégámnak különösen tetszett ez az ötlet. Azt mondta, hogy ő benne van, csak legyen székhelyszolgáltató. Én először nem értettem, hogy pontosan miért is lenne szükségünk ilyesmire, de a kollégám mondta, hogy nézzek csak után, hogy mi is a székhely fogalma, és akkor majd megértem.
Székhelyszolgáltatással valóban egyszerűbb
A székhely fogalma tulajdonképpen nagyon egyszerű. Egy vállalkozás székhelye tulajdonképpen a cégnek a bejegyzett irodája. Ez az iroda lesz a vállalkozás levelezési címe, valamint az a hely, ahol a hivatalos és üzleti iratait átveszi, érkezteti, őrzi és rendelkezésre tartja a cég, illetve itt fog történni a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése is, amelyek külön jogszabályban meg is vannak határozva. Contine reading