Megint gyakori kérdés az energetikai tanúsítvány ár – legalábbis a társaságomban.

Szponzorált tartalom

energetikai tanúsítvány ár

energetikai tanúsítvány ár

Az utóbbi időben megint igen gyakori kérdés lett az energetikai tanúsítvány ár a baráti körömben. Érthető, mivel az ingatlanpiac bezuhanásával most nagyon sok barátom kezdett el keresgélni, hogy mire lehetne szebbre, jobbra, nagyobbra váltani. És többen közülük szerencsével is jártak a keresgélést illetően és nem sokára új otthonuk lesz. Azonban ez azzal is jár, hogy megválnak a régitől. Itt jön képbe az energetikai tanúsítvány kérdése. A hatályos rendelkezések szerint ugyanis ma már nem lehet eladni anélkül ingatlant, hogy lenne róla energetikai tanúsítvány. Ez egy ugyanolyan fontos, hivatalos eleme lett az adás-vételi szerződésnek, mint bármelyik más korábban is meglévő pont.

Az energetikai tanúsítvány ár azonban korántsem ennyire ismert, kézenfekvő dolog. Pedig nyilván érthető, hogy egyik nincs a másik nélkül. Ha viszont egy kicsit keresgélünk a neten, akkor nagyon könnyedén bele lehet botlani olyan oldalakba, mint például az e-tanusitas.eu. Ők energetikai tanúsítványok és ingatlan értékbecslések készítésével foglalkoznak, a felméréstől a kész dokumentumokig. Az egész országban megrendelhetők a szolgáltatásaik, ezért ismerem egyáltalán én is őket, hiszen különben nehezen jöttek volna le pont vidékre…

Szóval a baráti körben ettől a cégtől rendelték meg az energiatanúsítványt, ezért róluk tudok én is egyet, s mást, például, hogy mennyiért is dolgoztak. Az árak egyébként feketén-fehéren fenn vannak a weboldalukon is, tehát nem volt meglepetés a telefonos egyeztetések során elhangzó összeg sem. De azért mégis, jó ezt szóban is tisztázni és egyértelműsíteni. Az megbeszélés nagyon gördülékenyen ment, a telefonos megkeresést követően pedig nagyon hamar keresték a barátaimat a felmérést végző szakemberek. Innentől pedig már nagyon gördülékenyen ment a dolog, házhoz jöttek, végig nézték a kritikus pontokat, majd az adatok felvételét követően már mentek is. Az irodában hasonló gyorsasággal végezték el a szükséges kalkulációkat és így nagyon hamar sikerült hozzájutniuk az energetikai tanúsítványokhoz.

Ennek ellenére az energetikai tanúsítvány ár egyáltalán nem volt vészes egyik esetben sem. Az egyik barátoméknál egy 55 négyzetméteres kicsi lakást kellett felmérni egy épület második emeletén. Mivel ahogy említettem vidékről van szó, bruttó 21 990 forintot kellett fizetniük. Ez a főváros esetében 17 990 forintba került volna. A másik barátoméknál kicsit nagyobb volt az ingatlan, ott egy 100 négyzetméteres családi házat kellett felméretni, amiért 26 990 forintot kellett fizetni. Csak hogy itt is éreztessem a különbséget, a fővárosban ugyanez 22 990 forintba került volna. Azt gondolom, hogy ez egyrészt nem olyan óriási különbség, másrészt pedig azért még mindig szuper, hogy egyáltalán vannak olyan szolgáltatók, akik hajlandók vidéken is minőségi munkát végezni.

Az energetikai tanúsítvány ár tehát egyáltalán nem megfizethetetlen, még akkor sem, ha netán nem a fővárosban kell a felmérést elvégezni. Ha egy ilyen megbízható szolgáltatót kerestek, akkor látogassatok el az e-tanusitas.eu weboldalára, ahol minden további információt megtalálhattok!