A kezdeti nehézség ellenére is sikerült megvalósítani az álmunk!

Szponzorált tartalom

kft alapítás minimum tőke

kft alapítás minimum tőke

Nekem személy szerint mindig meggyűlik a bajom azzal, ha materiális dolgokkal kell foglalkoznom. Ahhoz viszont, hogy azt dolgozhassam, ami valójában érdekel és amit szívem szerint is csinálnék, az kell, hogy legyen egy cég a nevem alatt. Na most ezt egyedül elég nehéz megvalósítani, de mivel a legjobb barátnőmmel elég hasonló az érdeklődési körünk, így úgy gondoltuk, összedobjuk együtt a dolgokat, alapítunk közösen egy kft-t.

Fejben mindig könnyebb, mint a valóságban

Azt mondják, amit elképzelsz, azt meg is tudod valósítani, csak ugye arról nem beszélnek soha, hogy oké, meg tudod, de mikor? Én nem akartam éveket várni rá, hogy összejöjjön a dolog. Meg most attól még, hogy nekem fejben van 3 millió forintom, ami a kft alapítás minimum tőke összegével egyenlő, attól még sajnos a valóságban nem terem hirtelen ennyi a pénz fán. A közös érdeklődési körön és a bizalmon kívül persze ez volt még a társulásunk oka.

Így, és egy kis segítséggel a férjeinktől végül sikerült összeraknunk a pénzt, hogy meglegyen a kft alapítás minimum tőke.

És hogy haladtunk tovább?

Egyértelmű volt, hogy szakértő segítségre van szükségünk. Kitaláltuk a cégnevet, a felelősségi köröket, folyamatosan tájékozódtunk, milyen alapfeltételeknek kell megfelelni és sorra pipálgattuk a teendőket, amikkel végeztünk. Kardinális kérdésnek számított, hol lesz a kft székhelye, hiszen tudtuk, hogy magas iparűzési adóval kell majd számolnunk, ezért okosan kellett választanunk. Végül Újlengyelre esett a választásunk, mert az újlengyeli székhelyű cégek nem kötelesek iparűzési adó fizetésére, ráadásul, ha nem saját ingatlan a székhely, akkor építményadó sem sújt minket.

Találtunk egy céget, a Topcégalapítást, akik több mint 10 éve foglalkoznak székhelyszolgáltatással és cégalapítással, ráadásul úgy kínálták weboldalukon a szolgáltatásukat, hogy ezt a kettőt egyben adták, így az egyik lényegében ingyen volt, név szerint a kft alapítás.

Le volt a gondunk az ügyvédről is, intézték ők, igazából csak a papírokat kellett vinnünk a szerződéskötésre, és az gyorsan le is zajlott a profizmusuknak köszönhetően. Cégbírósági képviselet is biztosítottak nekünk, tulajdoni lapot is kaptunk és az aláírásminták is intéződtek, majd kikerült a cégtáblánk is a megfelelő helyre.

Nagyon jól döntöttünk, hogy őket választottuk, mert a kft alapítás folyamata nélkülük sokkal nehezebb és költségesebb lett volna, az alapján, amit az ismerőseink meséltek saját tapasztalataikból.

Azóta egészen be is indult a kft működése, úgyhogy boldogok vagyunk!

Nem kell idegeskednünk amiatt, hogy amikor ellenőrizni mennek a kft-t ki van ott, mert valaki mindig intézkedik és tisztában is vannak vele mi a helyzet, tartják is a kapcsolatot napi szinten a NAV-val és egyéb hatóságokkal. Ez nekünk így nagyon kényelmes, ahogy az is, hogy az összes érkező levelet átveszik és már küldik is nekünk emailben. Néhány szakmai tanáccsal is elláttak minket, ami az elején nagyon ránk is fért, hiszen új volt nekünk ez az egész vállalkozói világ, mikor elkezdtük, de azóta szerencsére jól belejöttünk.

Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ez így összejött, hogy rátaláltunk erre a cégre, hogy jönnek a vásárlók és hogy a barátnőmmel is ugyanolyan jó barátságban maradtunk annak ellenére, hogy üzlettársak lettünk és voltak nehézségek. Ez is bizonyítja, hogy ha valaminek úgy kell lennie, az úgy is lesz, még akkor is ha döcögősen indul a történet!