Iván tudta, hogyha nem engedelmeskedik, akkor biztosan verést kap, így nem ellenkezett. Két pillanattal később, némi nyugalommal a szívében már készen állt az ismeretlen útra. Nem tudta ugyan, hogy apja hova akarja vinni, de úgy érezte hogy mindegy. A verésnél rosszabb semmi nem lehet…

Azok, akik elolvasták az első bejegyzésem... A Matek kettes című novella I. fejezetét, bizonyára kíváncsiak az eddig leírt mondanivaló lényegére. Kielemezni nem kívánom saját magamat. Szép is lenne! Az a politikusok feladata, úgy gondolom. Sokkalta inkább kiegészíteni szeretném a felvetett gondolatokat, az azok mögött álló elemekkel.

Bogyrovszkij Iván tehetséges fiú lehetett volna. Családi háttere, azonban nem engedte, hogy azzá váljon. Bár az apja sokszor hangoztatta neki, hogy a tanulás nagyon fontos, de ezt sajnos nem a legmegfelelőbb eszközök használatával tette. Többnyire a kiabálás, és káromkodás, illetve a tettlegesség voltak azok, melyeket az öreg Bogyrovszkij alkalmazott. „Mit képzelsz magadról, te taknyos kis semmirekellő? Olyan semmittevő akarsz lenni, mint az a ribanc anyád?” Hallotta sokszor ezeket, és az ennél sokkalta összetettebb, gorombább, és csúnyább mondatokat a fiú. Tizenegy éves volt, így a világról keveset tudott. Sokkal inkább az italról, a kocsmáról, és fájó kimondani, de a szexről. Értette a káromkodást, de egy egyszerű osztás nehezen ment neki.