Az anyja még férje után szólt, hogy haza felé hozzon bort. Ez a búcsú mondat később még eszébe jutott a fiúnak. De ne siessünk előre, hanem haladjunk, ahogy az úton haladt apa és fia az ismeretlen felé. Legalábbis a fiúnak bizonyosan ismeretlen volt a cél. Az apa minden kétséget kizáróan tudta, hogy hova mennek. Ezt több dolog is alátámasztja. Például a mondat, melyet Iván hallott, mielőtt hazaért volna: „El kell vinni őt hozzá!” A fiú most jött rá, hogy apja róla beszélt valószínűleg. Azonban ki az, akihez viszik? Nem merte megkérdezni, mert úgy is egy odavetett „időben megtudod” lett volna a reakció. Vagy valami sokkal rosszabb...

A másik, ami miatt biztosak lehetünk abban, hogy az apja tudta hova megy, az a szédületes tempó volt, amivel haladt. Ha valaki nem tudja merre kell mennie, akkor nem robog, mint a vasút, hanem lassan megy, bóklászva, és kutatja a helyes irányt. Nem mellékes megjegyezni, hogy az apától nem kis teljesítmény volt annyi mértéktelen pia után ilyen tempót tartani.

Iván rájött, hogy a város egyik előkelőbb részébe mennek, mely nem volt ugyan messze a gettótól, ahol laktak, de azért egy tizenegy éves, vézna, éhes gyereknek elég hosszú és kimerítő volt. Több, mint másfél órás séta után megálltak egy hatalmas ház előtt. Az apa becsengetett. Kisvártatva egy kissé pocakos, bajszos vidámnak látszó ember jött ki. Első ránézésre olyan harmincnyolc-negyven évesnek tűnt. Kedvesen beszélt.

- Hát elhoztad mégis? Nagyszerű! – mondta az ember nyávogós, mézes-mázos hangon az apának, majd Ivánhoz fordult. – Hogy hívnak, fiam?
Először nem fogta fel a kérdést, mert egyre az motoszkált a fejében, hogy vajon miért jöttek ide. Csak mikor apja kissé megbökte a vállát, akkor hatolt el a tudatáig a kérdés.
- Bogyrovszkij Iván.
Félénken válaszolt. Az ember azonban továbbra is vigyorgott. Olyannyira mű volt, hogy azt még a kisfiú is észrevette. A „vigyori”, ahogy Iván magában elnevezte a férfit, hirtelen a belső zsebébe nyúlt, és egy borítékot vett elő.
- Azt hiszem ennyiben maradtunk. – mondta, majd átnyújtotta azt egy olyan mozdulattal, mintha valami hatalmas kegyet gyakorolna. Ezután megkérdezte:
- Mondta a gyereknek, hogy miért van itt?
- Még nem.
- Tegye meg, nem akarom, hogy vonyítson. Kap öt percet, én odabent várom.
A férfi azzal bekocogott a házba, de annak ajtaját nyitva hagyta. Iván kérdően meredt apjára, aki elkezdte.
- Nézd, fiam! Elhoztalak ehhez az emberhez. Itt kell töltened a mai éjszakát. Holnap nem kell iskolába menned, majd írok egy igazolást. Reggel érted jövök.
- De mit kell itt csinálnom?
- Azt majd megtudod odabent. – mondta az apa, majd parancsolóan így szólt:
- Indulj, és bármi történik is, ne ellenkezz, különben… - nem fejezte be a mondatot, de ez is elég volt a fiúnak. Sejtette, hogy mi lenne a vége.
Elindult lassan a bejárati ajtó felé. Ahogy belépett a házigazda már várta. A nyájas művigyor még nem olvadt le az arcáról. Leginkább arra emlékeztette Ivánt, mint amikor láthatta egyik osztálytársának a Batman képregényében Joker figuráját. Csak a férfi nem volt kifestve.
- Vedd le a cipőd és a kabátod az előszobában. – szólt rá a férfi, továbbra is mézes-mázosan. A fiú teljesítette az óhaját.
- Nem vagy éhes?
- Egy kicsit… - felelte félénken a fiú, legszívesebben azt mondta volna, hogy fel tudna falni egy ökröt, hiszen három nap alatt talán két szelet vajas kenyeret evett.
- No gyere akkor – mondta a férfi, és tessékelte be az előszobából a konyhába.
A konyha nem volt túl nagy. Egy kis asztal állt benne, mellette egy szék, illetve tele volt csupa olyan berendezéssel, ami egy XXI. századi konyhához való, amennyiben a konyha tulajdonosa megteheti, hogy elektromos sütője, hűtőládája, mikrója, kenyérsütő gépe, turmixa, meg egyéb felesleges, ugyanakkor hasznos kütyüje legyen. A konyha kis mérete sejtethette azt is, hogy a férfi egyedül él, de azt is, hogy a házban van valahol egy ebédlő.

- Szólíts nyugodtan Ötvös bácsinak, ha esetleg mondanivalód van. – mondta a férfi miközben kivett a mikrohullámú sütőből egy fél grillcsirkét és letette azt a gyermek elé az asztalra. Majd adott még két szelet házilag sütött kenyeret.

Iván úgy esett neki az ételnek, mintha soha életében nem evett volna semmit. Igaz, ami igaz, ilyet valóban nem evett soha. Ötvös bácsi, ahogy a férfi nevezte magát, elégedett arccal nézte, ahogy a fiú elfogyasztja a csirke jelentős részét.

- Elnézést, de többet nem bírok enni! – mondta elégedetten a fiú. Kezdte megkedvelni az idegent, ezért hozzá is tette:
- Köszönöm szépen, ennyit még életemben nem ettem!
- Örülök, hogy ízlett! Most pedig szépen feljössz velem a fürdőszobába, és lefürdesz.
- Igazi kádban? – kérdezte meglepetten a lavórhoz szokott gyerek.
- Természetesen.
Elindultak. A konyhából egy hatalmas aulába vezetett egy ajtó, melynek közepén egy lépcső magasodott. Azon mentek az emeletre. Ötvös bácsi bevezette a fiút a fürdőszobába, aki csak ámult. Hófehér falak, illetve díszes csempe volt mindenfelé. A kád pedig inkább egy kisebb fajta medencére hasonlított. Engedett bele vizet, majd felszólította a fiút, hogy vetkőzzön le, és másszon be a kádba. Iván engedelmeskedett, bár furcsállta kissé, hogy a házigazda nem ment ki, sőt nem is fordult el.
Iván úgy ült a kádba, mintha éppen álmodna, vagy valamilyen bódító szer hatása alatt lenne. Ilyet még soha életében nem tapasztalt. Kellemesen forró vízbe márthatta testét. Bizsergett mindene és ettől teljesen elbágyadt. Tetszett neki a dolog.

- Megmossam a hátad? – kérdezte Ötvös bácsi kaján vigyorral az arcán. A fiú ekkor vette észre, hogy teljesen belefeledkezett a fürdőkád varázsába, és elfelejtette, hogy egy kívülálló is van a szobában, aki mindenét látja, sőt, mintha árgus szemekkel direkt figyelné is mindenét.
- Ő… Megtudom egyedül is, köszönöm – felelte udvarias hangon. Azonban a férfinak nem tetszhetett a válasz, mert komoran odavetette:
- Akkor igyekezz, mert még más dolgunk is van!
- Mi az a más dolog? – kérdezte a fiú, miközben nekiállt beszappanozni magát.
- Majd megtudod! – mondta Ötvös bácsi. – A pisilődet is rendesen mosd meg…
Azzal kiment a fürdőből. A fiú néhány perc alatt elkészült teljesen. Mikor kiszállt a kádból, nem talált egyetlen törülközőt sem. Egy ideig kutatott a szemével, majd megszólalt jó hangosan:
- Ötvös bácsi! Kaphatok egy törülközőt?
A válasz a másik szobából érkezett.
- Gyere csak, gyere, itt találsz!