Mi az a SEO?

mi az a seoMi az a SEO?

 

Nyilvánvaló, hogy az internet mindenütt jelen van, mindenkinek az életébe bekúszik valamilyen módon. Az okostelefon folyton a kezünkben van, ha valamire kíváncsiak vagyunk, akkor egyszerűen csak rákeresünk az interneten.

 

Szolgáltatások, termékek és érdekes cikkek sokasága elérhető a neten. Bármi is legyen az, amire az embernek szüksége van, minden az internetes kereséssel kezdődik. Pontosan ezért olyan fontos, hogy egyrészt rendelkezzen a vállalkozás saját weboldallal és még fontosabb, hogy az oldal egyben látható is legyen. Azt hogy kell? Ezen a ponton merül fel a kérdés, hogy mi az a SEO?

 

Hogy érthető legyen, gondolkodjuk felhasználó fejjel: beírjuk a Google keresőbe például a “lakóautó bérlés” kifejezést, hiszen ezzel kapcsolatos szolgáltatásokra lenne szükségünk. Ezután máris felsorakozik vagy ezernyi találat, weboldalak sokasága, amelyek mind ezt a szolgáltatást hirdetik. Ki meddig megy el? A legtöbben azok közé tartoznak, akik az első oldal találatai közül választanak szolgáltatót, teljesen mindegy hogy esetleg érdemben jobb lehetőségek is vannak a tizedik oldalon. Manapság ott már a madár sem jár…

 

Az első oldallal, a TOP 10 találattal lehet összefüggésbe hozni azt, hogy mi az a SEO, ugyanis célja, hogy minél erősebb, minél láthatóbb helyre juttassa a weboldalt! A SEO-ról bátran állítható, hogy működik! Természetesen ez esetben is kikötés, hogy egy szakértő végezze a munkát, de miből is áll a folyamat?

Contine reading

Bővíthetők-e a napelemes rendszerek?

inverter

inverter

Egyre több épületen jelennek meg a napelemek és egyre többen gondolkodnak el azon, hogy vajon megéri-e a rendszer kiépítése. Több szempontból is érdemes ezt átgondolni, egyrészt nyilván anyagilag. A napelemes rendszerek általában 8-10 év alatt térülnek meg, ez azt jelenti, hogy ez után már valóban ingyen áll rendelkezésünkre a háztartásunk számára szükséges elektromos energia. A másik tényező környezetvédelmi. Sokan tesznek kisebb-nagyobb lépéseket azért, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat. Az egyik ilyen lépés a napelemes rendszer, ami valóban tiszta, zöld, mindenki számára korlátlanul elérhető energiát használ fel. Nem lesz másnak kevesebb attól, hogy mi ezt használjuk, nem lehet kimeríteni, mint az egyéb energiakészleteket. Ilyen szempontból is érdemes mérlegelni.

De hogy miből is áll a napelemes rendszer és hogy mit tegyünk, ha a rendszer telepítésén gondolkodunk? A napelempalyazatok.hu minden kérdésünkre választ ad, érdemes itt elkezdeni a tájékozódást. És nemcsak a tájékozódást, hiszen itt ingyenes helyszíni felmérésre is jelentkezhetünk. De erről egy kicsit később, nézzük meg előtte, hogy miből is áll a rendszer.

A napelemes rendszer magából a napelemből és az inverterből áll. Az inverter az a készülék, ami a napelemek által termelt egyenáramot átalakítja a háztartásunk számára használható váltóárammá. Az inverter kiválasztása azért is fontos, mert harmóniában kell lennie a napelemek teljesítményével. Ezek a fotovoltaikus rendszerek úgy működnek, hogy a napelemek cellái, panelei a fény elektromágneses tulajdonságát a félvezető szilíciumkristályok segítségével gyűjtik össze. Voltaképp a számunkra nem látható fénytartományt hasznosítják. Ezt a beeső napsugárzást a napcella elnyeli és ez szabad elektronokat generál, amiket szabályos irányba rendezve már meg is van az egyenáram. Az inverter pedig ahhoz szükséges, hogy ebből váltóáram legyen. Voltaképp ez az inverter feladata. Contine reading

Vitorlásbérlés a Balatonon többféle túrával.

vitorlásbérlés a Balatonon

vitorlásbérlés a Balatonon

A vitorlázással olyan élményeket szerezhetünk, ami sokkal összetettebb annál, mintsem hogy csak hajókázunk. A vitorlásbérlés a Balatonon különleges élvezeteket nyújt, beleértve a szabadságot, a mesés tájak szépségnek látványát és igény szerint a csobbanást olyan helyszíneken, ahol csak a madár jár.

Kár lenne kihagyni, főleg azért is, mert rengeteg lehetőség közül választhatnak az érdeklődők. A FüredYacht Charter és Oktatóközpont repertoárjában gasztronómiai élményekkel egybekötött túrára is lelhetünk, amihez túrahajók és sporthajók egyaránt rendelkezésre állnak.

A vitorlásbérlés a Balatonon igazán kivételes megoldásokkal szolgál, akár születésnapi ajándék gyanánt is remek ötlet, ha valaki még nem hajózott ily módon, illetve ha valaki vonzónak találja a vitorlázást. Contine reading

Epson tintapatron kell a nyomtatóba, de van más megoldás is!

Epson tintapatron

Epson tintapatron

Eredetileg érthető módon igazi Epson tintapatron kell a nyomtatóba, amit a nyomtatoalkatresz.hu oldalon meg is kapok, ha épp keresek. Legnagyobb szerencsémre nekem nem egy méregdrága nyomtatóm van valami felfoghatatlanul szuper funkciókkal, csak egy egyszerűbb berendezés, amihez az alkatrészek sem túl vészesen drágák. Persze megkérik azért az árát ezeknek is, de tény, hogy egy komolyabb berendezés esetén azért sokkal rosszabb lenne a helyzet.

De ilyenkor jön a csavar a történetben, ugyanis nem csak olyan lehetőség van, hogy a hivatalos gyártó által készített termékeket tegye valaki a nyomtatójába, hanem vannak ennél gazdaságosabb megoldások is. Például az, hogyha van utángyártott opció az adott Epson tintapatron, vagy HP, vagy Canon, vagy akármelyik gyártót is mondhatnám ebben az esetben most. Tintapatron, toner, igazából ki kell fogni jó szerencsével, hogy legyen más opció is, mint az eredeti és már jókorát spórolhatunk.

Jogosan merülhet el a kérdés, hogy de az utángyártott minősége nem marad lényegesen az eredeti alatt? Tapasztalatokból tudok hitelesen válaszolni: nem. Itt gyakorlatilag annyi történik, hogy ugyanaz a gyártósor nem csak márkásan címkézett termékeket gyárt le, hanem legyárt címke nélkülieket is – de a tartalma ugyanaz marad. Sokat lehet arról olvasni a neten és talán még a nyomtatoalkatresz.hu-n is van valami bejegyzés arról, hogy az utángyártott termékek minőségileg egyáltalán nem maradnak az eredeti verziók alatt.

Árban jelentős előnnyel bír, hogyha valaki hajlandó az utángyártott patront venni. Persze azt is meg tudom érteni, ha valaki egyértelműen ragaszkodik az eredeti Epson tintapatron névhez és minőséghez. De higgyétek el nekem, hogyha a márkanév matricája nincs rajta a terméken, attól még ugyanúgy lehet csúcs minőségű termék, ami élettartamban és minőségben is ugyanolyan szuper választás, mint a többi.

Ha végig nézitek az Epson tintapatron kínálatot, akkor önmagában is hatalmas a virtuális polc, amit végig lehet járni, hiszen itt rengeteg nyomtató típushoz meg lehet találni a megfelelő tintapatront. De ugyanezt el lehet mondani bármelyik tetszőleges nagy gyártó termékeire, azt hiszem ezért is annyira bizalomgerjesztő számomra a nyomtatoalkatresz.hu oldala. Mert mindennel foglalkoznak, ami nyomtatóba van. Aki pedig minden területen jártas, az az én szememben egy megbízható szakértő, hiszen van összehasonlítási alapja és tudja, miről beszél, amikor a pro és kontra mellett teszi le a voksát, vagy csak szimplán összegez nekem, mint laikus vevőnek.

Természetesen ezen az oldalon is lehet pont így segítséget kérni, aminek van egy e-mailes és egy telefonos elérhetősége. Lehet a téma Epson tintapatron, papír, toner, vagy bármi, ami felmerülhet a vásárlás és a házhoz szállítás kapcsán. Ez utóbbiról még esetleg annyit lenne érdemes leírnom, hogy mint megannyi helyen ma már, itt is ingyenesen hozzák ki, ha rendelünk. Azt figyelembe véve, hogy itt egy rendelés egyébként simán van komolyabb összeg, értem ezalatt mondjuk a tíz ezer forint feletti tételt, szerintem azért egészen érthető, hogyha valaki szeretné ezt ingyen a házánál tudni.

Arról pedig, hogy mikor érkezhet meg pontosan egy kiválasztott termék már a kiválasztás folyamán információt kaphatunk. Például, ha én kinézem, hogy melyik Epson tintapatron lesz nálam a nyerő, akkor mellett rögtön láthatom a feliratot, hogy raktáron van-e és ha igen, akkor milyen kondíciókkal hozzák ki nekem házhoz. Az is oda van írva ugyanis, hogyha délig megrendeled a raktáron lévő terméket, akkor az a következő 1-2 munkanapon már házhoz is ér – nyilván attól függ, hogy mekkora épp a forgalom. Nekem tényleg mindig ide szokott érni ennyi idő alatt, de tény, hogy szándékosan mindig nagyon figyelmesen választom ki, hogy biztosan olyan termék kerüljön a kosárba, amiből van nekik.

Az egész rendelés végén pedig általában megnézem, hogy milyen mennyiségei kedvezményi opciókat biztosítanak épp, vagy hogy mik azok a termékek, amiket kevesebbért adnak, mint máskor és akkor is a kosárba kerülnek ezek, ha mondjuk nem Epson tintapatron az, amiről épp szó van. De mondjuk érdemes ilyenkor bevásárolni papírból, hiszen az is egy örökösen fogyó eszköz – nehogy akkor ne legyen otthon, amikor épp a legfontosabb volna, hogy legyen.

Elektromos és hagyományos kapásjelzők a Halcatraz horgász webshopból!

kapásjelzők

kapásjelzők

Többféle vélemény van arról, hogy a kapást jelző eszközök elektromos változata mennyire sportszerű, ám tény, hogy ez is egy nagyon hasznos eszköze a horgászoknak, főként a hagyományos fenekező horgászoké! Van, aki kifejezetten rajong ezekért az eszközökért, lényeg a lényeg, hogy elektromos és hagyományos kapásjelzők horgász webshopból is megrendelhetők. Persze vannak olyanok is, akik kiváltképp ellenzik a használatát. Érdekes, hogy aki nagyon ellene van, azt azért zavarja a kapásjelzők használata, mert természetellenes hangot ad ki. Ugyanakkor hallani róla, hogy dolgoznak olyan kapásjelzőkön, amelyek programozhatók, így ha nem a hagyományos, zavaró csipogást szeretnénk használni, akkor be lehet majd állítani más hangot is hozzá. A hagyományos kapásjelzőket sokan kedvelik, viszont tény, hogy a korszerű vívmányokra egyre többen nyitottak. Amennyiben kapásjelzők után nézelődik, úgy ajánljuk figyelmébe a Halcatraz.hu weboldalt, ahonnan egyszerű a rendelés és hatalmas választékból szemezgethet minden érdeklődő! Kapható náluk, láncos-, hagyományos- kapásjelzők, de számos kiegészítő és szett is elérhető, amennyiben valaki teljes készletet szeretne magának. Contine reading

Az egyéni vállalkozás indítása lehet könnyebb is!

egyéni vállalkozás indítása

egyéni vállalkozás indítása

Belevágni egy vállalkozásba nagy dolog, nem is kérdés. Valószínűleg az elképzelések már megvannak arról, hogy mivel is szeretne foglalkozni, mi legyen a vállalkozásának a tevékenységi köre, de még rengeteg részlet van, amire oda kell figyelni, hogy végre megkezdődhessen az egyéni vállalkozás indítása!

Mindez lehet egyszerűbb is, mint ahogyan az elsőre tűnik, azonban ehhez kell egy hozzáértő személy, csapat, akik segítenek végigvinni a dolgokat. A Nyugodt Adózás Bt. teljes körű megoldásokkal szolgál azoknak, akiknek tervben van az egyéni vállalkozás indítása.

Számos oka lehet annak, ha valaki vállalkozni kezd, de az biztosan igaz mindenkire, hogy ezek az emberek nagyobb szabadságot, nagyobb anyagi biztonságot, több bevételt szeretnének elérni ezzel. Emiatt fontos az, hogy tényleg minden rendben menjen a dolgokkal, hiszen egy-egy apró részleten való elcsúszás sok kellemetlenséget hozhat magával. Contine reading

Schüco ajtó javítás, szerviz szolgáltatások.

Schüco ajtó javítás

Schüco ajtó javítás

Az már igaz, hogy a megbízhatóság a minőséggel kézen fogva jár, főként a német minőségű, svájci precizitással készült alumínium nyílászáróknál. A közületi felhasználásnál ez mind különösen fontos szempont, hiszen egy tartós, ellenálló megoldásra van szükség a magas igénybevétel miatt. Ugyanakkor már egyre gyakoribb, hogy ilyen ajtókat választanak az emberek az otthonukba is. Ahogy minden esetben, bármilyen tárgyról, eszközről, készülékről legyen szó, olykor elengedhetetlen a ráncfelvarrás.

Ha például Schüco ajtó javítás kellene Önnek, akkor érdemes olyan szakembereket keresni, akik jól ismerik a márkát, akik rendszeresen dolgoznak a termékeikkel és ebből kifolyólag szakszerűen tudják elvégezni a szükséges szerviz feladatokat!

A Zárbarát ideális választás a szolgáltatások elvégzéséhez, hiszen ha Schüco ajtó javítás válik szükségessé, akkor nem kell napokat vagy heteket várni arra, hogy meglegyenek a szükséges alkatrészek. Arról nem is beszélve, hogy olykor egy szimpla időpont egyeztetés is nehézségekbe tud ütközni. Ezért ha ezeket a helyzeteket szeretnénk elkerülni, akkor okos megoldás, ha a Schüco ajtó javítás elvégzését egy olyan zárszervizre bízzuk, akik értik a dolgukat és professzionális szolgáltatásokkal segítik a gördülékeny javításokat! Contine reading

NEM a pia a megoldás!

felepulok.hu/kapcsolat

felepulok.hu/kapcsolat

Megoldás egy rendkívül összetett, nehéz helyzetben. Még elolvasni is csodálatos ezt a sort, hiszen mindenki szeretne minél könnyebb, minél gyorsabb megoldást találni a problémáira. Problémái márpedig mindenkinek vannak, de sajnos megoldása nem mindenkinek. Vagy ha mégis, nem egyszerűen.

Mindenesetre sok mindenki sok mindennel megpróbálkozik a problémák ellen. Több-kevesebb sikerrel. Ezek között a problémás, hibás megoldások között az egyik legrosszabb az alkohol és a drogok. Talán nem is gondolnánk, de nagyon könnyű ezekbe belecsúszni, sokkal egyszerűbb, mint megoldani a problémákat. De tönkreteszi az életet.

Ha már belecsúsztunk, akkor sincs azonban minden veszve. Ha ilyen helyzetben találjuk magunkat, akkor fordulhatunk az állami addiktológiai segítőkhöz, vagy a magán szervezetek valamelyikéhez is, például akár a Felépülök Addiktológiai és Családkonzultációs Központ. A weboldaluk szerint hatékony segítséget tudnak nyújtani alkoholproblémákkal vagy más függőségekkel szenvedőknek, és a családtagjaiknak is. Az oldalukon található információk szerint 70-75 százalékos hatékonysággal tudják kezelni az alkoholizmust. Kezelni, és nem gyógyítani. Erre fontos felhívni a figyelmet, ugyanis az alkoholizmus nem gyógyítható, csak kezelhető, tünetmentessé tehető. Ez azt jelenti, hogy egy alkoholista ember semmilyen körülmények között nem tud kulturáltan mértéktartóan alkoholt fogyasztani többet, de képes arra, hogy az egész életét tünetmentesen, szerhasználat nélkül töltse el. Contine reading

Az íves etikett címke beszerzése lehet egyszerű is!

íves etikett címke

íves etikett címke

Ha nem akarunk befektetni egy komolyabb címkenyomtatóba, akkor vannak ám más alternatívák is, aminek köszönhetően minőségi címkék nyomtathatók. Ehhez elég egy hagyományos lézeres vagy tintasugaras nyomtató, de ami a lényeg, az íves etikett címke!

Tehát nem feltétlenül kell, hogy rendelkezzünk professzionális nyomtatóval, de fontos, hogy a címke anyaga megfelelő legyen a nyomtatáshoz. A minőséget ezen a ponton kell megragadni, amiben az etikett-cimke-shop.hu lehet a segítségünkre! Az íves etikett címke nagyban megkönnyíti a mindennapos nyomtatást. Többféle változata elérhető, melyek méretben és anyagukban is különbözhetnek. Ezért előszöris azt kell felmérni, hogy milyen céllal, milyen anyagra fogunk címkézni, valamint az sem elhanyagolható, hogy a termék milyen körülmények között lesz tárolva. Egy kerti bútor szettet, amit ki fogunk állítani a szabadtérre, érdemes ennek megfelelő kialakítású etikett címkével ellátni. Contine reading

Zárcsere olcsón?

zárcsere

zárcsere

Az ember a természeténél fogva ösztönösen keresi azokat a lehetséges megoldásokat, ahol anyagilag jobban járhat majd, mint az átlag. Ez rendben is van, viszont ne felejtsük el, hogy a túlzott spórolásnak meg lehet a böjtje! Ezzel kapcsolatban felhoznék egy jó példát, ami a zárcsere árára terjed ki, ami lehet olcsó, de az olcsóbb nem mindig a legjobb választás!

Amikor otthona  soron következő probléma az, hogy ki kell cserélni a zárat, annak általában az oka, hogy elavult a régi és magasabb biztonságot szeretnénk az új zárral, illetve költözés vagy teljes meghibásodás miatt is kellhet a zárcsere.

Persze nem mindig váratlan helyzet ez, tehát fel lehet rá készülni anyagilag, de azt tudni kell, hogy egy tényleg jó zárbetétnek meg van az ára. Egy biztonsági ajtóra nem lehet a leggagyibb zárat felszerelni, ahogyan egy gyenge ajtón sem erősít annyit egy többpontos zár, mint amit elvárunk tőle. Szóval érdemes átgondolni, hogy valójában mi is a zárcserének a célja? Contine reading

Egy üzenet, ami rossz helyre ment, de mégis segített!

Best Markt

Best Markt

Volt már olyan veled, hogy véletlenül rossz helyre, rossz embernek küldtél el egy üzenetet? Nos, velem már elég sokszor megtörtént ez. Volt, hogy rossz embernek küldtem el egy linket, de sosem volt olyan, hogy ez a valaki teljesen idegen lett volna.

Most viszont ez történt, csak nem én voltam, aki rossz helyre küldte, hanem én voltam az, aki kapta, a címzett helyett. E-mail címeknél ez elő szokott fordulni, mivel néha tényleg csak egy betű, egy karakter a különbség.

De én most Messengeren kaptam egy üzenetet egy lánytól, akitől évekkel ezelőtt vettem egy cipőt Facebookon. Ő küldött nekem egy linket, azzal a szöveggel, hogy „erre gondoltam:”.

Persze hamar rájött, hogy rossz helyre ment az üzenet, így elnézést is kért. De én kíváncsi voltam, és megnyitottam a linket. A Best Markt oldalra vitt a link. Még sosem hallottam erről az oldalról, így kicsit jobban körül néztem, és kiderült, hogy ez egy tök jó oldal, ahol nagyon sok mindent, de főként elektronikai termékeket lehet kapni.

Persze így karácsony előtt alaposan szétnéztem, a játékok között pedig szuper ajándékokat találtam az unokatestvéreimnek. Nem is hallottam még eddig a Best Markt oldalról, de örülök, hogy így eljutott hozzám! Nagyon szuper ajándékokat találtam itt, nagyon nagy a webshop kínálata, szerinte mindenkinek lehet itt megfelelő ajándékot választani! Contine reading

Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat a MultiEgis segítségével.

érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat

érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat

Minden munkahelyen kötelezően el kell végezni az időközönkénti elektromos méréseket. Ide tartozik az is, hogy három évente kötelező mérésnek kell lezajlania az érintésvédelem  kapcsán, illetve hat évente az erősáramú szabványossági vizsgálatra is sort kell keríteni. Szintén 6 évente van szükség a villámvédelmi felülvizsgálatra, melyek elvégzésében a MultiEgis segít!

Miért van szükség az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat elvégzésére? Azért többek között, mert az ezzel kapcsolatos törvényeknek meg kell felelni, illetve a munkavállalók biztonsága érdekében egyaránt gondoskodni kell róla. Amennyiben esetleg áramütéses munkabaleset történik, ezekre a jegyzőkönyvekre mindenképpen szükség lesz!

Az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat elvégzését nyugodt szívvel bízhatja szakértők csapatára, akik gondoskodnak róla, hogy minden részlet a helyén legyen. Contine reading

Autómentés Pécs 0-24, ha gyors segítség kell!

autómentés Pécs

autómentés Pécs

Amikor az autónkkal valamilyen oknál fogva nem tudunk tovább haladni, mert műszakilag vagy más okból lehetetlen, úgy mindenképp szükség lesz egy autómentőre, aki kihúz minket a szorult helyzetből. A non-stop autómentést Pécsett az Autómentőpécs24 biztosítja azok számára, akiknek Baranyában vagy Magyarország területén bárhol szállításra van szüksége!

Milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe általuk? A leggyakrabban a mentés és szállítás az, melynek okán az autómentés Pécs városában szükségszerű, ugyanakkor baleset esetén a biztosítási ügyintézésben is méltó társra találhatunk általuk.

Amikor egy műszaki hibás vagy sérült jármű nem tudja tovább folytatni az útját, azt semmiképp sem hagyhatjuk az út mentén. Mindenképpen valamilyen módon el kell onnan mozdítanunk, azonban ezekben az esetekben ez képtelenség. Kell hát egy trailer, ami szabályosan, biztonságosan el tudja vinni az autónkat a forgalomból. Az ilyen helyzetekben sokat számít az idő, hiszen mindaddig, amíg az autómentés meg nem történik, a sofőr és az utasok is rossz helyen vannak, nem biztonságos környezetben, így hát mielőbb kelleni fog a mentés, elszállítás. Contine reading