A CSOK ismét változott

CSOK

Az idei évben igen nagy változások mentek végbe a különböző támogatások megigénylése terén. Idetartozik a Családi Otthonteremtési Kedvezmény is, amelynek kalkulátorát a jelzalog.com weboldalon is megtalálhatja. A CSOK lakásépítésnél, ha egy gyermeket vállal, akkor 600.000 Forint lesz, viszont a háznak 70 négyzetméter felett kell lennie. Két gyermek esetén a támogatás értéke 2.600.000 Forintra kúszik fel, viszont itt is be kell tartani a négyzetméterre vonatkozó feltételeket.

Három gyermeknél a kedvezmény már igen jelentősnek mondható, hiszen 10.000.000 Forint vissza nem térítendő támogatásból gazdálkodhatnak az ügyfelek. A tíz millió Forint mellé, még plusz 10 millió Forint összegű, kedvező kamatozású hitelt is megigényelhetnek. A CSOK egy igazán jó megoldás, hiszen nagyon sok család lakáshoz vagy házhoz jutott ennek köszönhetően. Azoknak is elérhető, akik csak vállalják, hogy egy-kettő vagy három gyermeket nevelnek fel, de még nem születtek meg az utódok. A bankok a 12. hetes terhességet már egy gyermeknek számolják.